2010. szeptember 5-én kezdődött, amikor életem első versenyén, a Nike Budapest Félmaratonon nagyon nagy küzdelem árán célba értem. A befutó csomag átvétele, a benne levő finomságok felfalása után a csomagban levő sok szórólap közül a kezembe került a Balaton Szupermaraton Program füzete. Miközben próbáltam újra feltöltődni energiával az akkor még számomra óriási nagy távnak számító 21 km után, elkezdtem olvasgatni a füzetet. És szinte megállt a számban az étel: lehetséges ez? 4 nap alatt 195 kilométert futni? Vannak emberek, akik ezt meg tudják csinálni? Akkor még a maraton is elképzelhetetlen távnak tűnt számomra. Persze erre a versenyre még gondolni sem mertem, és nem is hittem el, hogy én valaha is képes leszek erre a teljesítményre.

Aztán ahogy telt az idő, futottam rendületlenül, gyűltek a kilométerek, rájöttem, hogy kell egy normális cipő, mert így nagy a sérülésveszély. Egy győri ismerősöm ajánlotta, hogy a régi keksz- gyárnál van egy futós bolt, ahol mindent megtalálok, ami a futáshoz kell és még tanácsot is tudnak adni, mert egy profi futó a boltvezető. Na, így ismertem meg Földingné Nagy Juditot, aki aztán beinvitált a futóklubba, hogy tartozzak ide, amit nagy örömmel el is fogadtam. Ez aztán azt hozta magával, hogy még nagyobb lendülettel edzettem, akkor már az új cipőmben! Nagy erőt adott, hogy egy ilyen híres, két olimpiát is megjárt, számtalan versenyt megnyert, sok csúcsot felállított (közülük az egyiket még mindig nem tudta senki megdönteni, a maraton női országos csúcsa 2:28:50) profi sportolóval edzhetek.

Telt az idő, egyre jobban ment a futás, már nem esett a nehezemre, ha egy félmaratont kellett futni. Aztán 2011 január végén, a Yours Truly futás 25 km-e után Földing Ottó (Judit férje, edzője) feldobta a labdát: jövőre lesz 50 éves, ez alkalomból le szeretné futni az 50 km-t, ki tart vele? Hát megfagyott a levegő egy pillanatra! Nem sok jelentkező volt, mondhatni egy sem! Ez a labda fent maradt, ott lebegett felettünk egész évben. Versenyről versenyre jártunk, akkor már a klubbal, amit máig nagyon szeretek! Nagyon jó érzés össze jönni a többiekkel, egy jót futni, élménybeszámolók, meg minden. Természetesen minden verseny után a befutó csomagban ott volt az a fránya program füzet! Belenéztem, lapozgattam, de nem foglalkoztam vele nagyon, elérhetetlen távolságban volt még mindig. A maratonra koncentráltam, mert eldöntöttem és a klubból többen is, hogy 2011-ben a Budapest Maratonon indulni fogunk! Edzettünk ezerrel egész évben és az álom valóra vált! 2011. október 2-án már én is a maratont futottak népes táborához tartoztam!

Természetesen nem volt megállás, edzettem tovább, de hosszabb távon nem gondolkodtam, inkább a gyorsulást hajszoltam. Egyre gyorsabb és gyorsabb lenni! Aztán jött az év utolsó versenye a két napos Balaton Maraton, ami megint nagyon jól ment, és az egyik estén újra felvetődött az ’Ottó 50’. Ekkor már annyira nem tiltakoztunk, a vége az lett, hogy beleegyeztünk.

És eljött a nagy nap! 2012. január 29.

Pápáról a szülői háztól indultunk Győrújbarátra. Nagyon jól sikerült! Most már mi is bele kóstolhattunk, hogy milyen érzés lehet ultrafutónak lenni! Akkor gondoltam végig, hogy ezt 4-szer megcsinálni egymás után?! Lehetetlennek tűnt, de aztán arra gondoltam, hogy az egész táv ugyan még nem menne, de lehet választani rövidebbet is. Felvetettem ezt Bódis Ervin futótársamnak, aki szintén jó ötletnek tartotta és rögtön bele is ment.

A táv, amit választottunk, a Félbalaton párban, azaz 95 km várt kettőnkre, 2 nap alatt! A nevünk stílszerűen ’Ervinek’ lett. Már nagyon vártuk a március 17-18-át! A klubból többen indultunk ekkor a versenyen, különböző távokon. Ervin biztonsági futásra ment, én kicsit kockáztatva, belehúztam. Az első nap végén még elsők voltunk a csoportunkba, de aztán a második napra helyreállt a papírforma, és a tapasztaltabb futók átvették a helyünket. Végül is a cél a táv teljesítése volt. Ez sikerült is, bár elfáradtunk rendesen. A célba érkezéskor Kocsis Árpád, a verseny fő rendezője gratulált, kezet fogott velünk, és azt kérdezte, jövőre találkozunk egyéniben? Majd meglátjuk, volt a válaszom. Még ekkor sem éreztem magamban, hogy valamikor is meg tudom egyedül csinálni ezt a hatalmas távot.

Aztán minden ment tovább a régi kerékvágásban, edzések folyamatosan, ekkor már elhagytam az 5000 futott km-t. Megint a maraton került előtérbe, és a gyorsulás. Megjavítani az előző évi maratoni eredményemet! Az év hátralévő részében ez volt a cél. Úgy is készültem, gyorsító edzések sora volt már mögöttem, mire eljött a 2012. október 7-e. Az időjárás kiváló volt, és addigi legjobb formám hoztam Budapestre. A papírforma jött be! 22 perccel jobbat futottam, mint egy évvel korábban! 3:17:46 És persze megint jött a befutó csomag…De most már vártam, kerestem benne a füzetet! Érdekelt a dátum, mikor lesz a BSZM. Mert ekkor már, még ha titkon is, de az járt a fejemben, indulok egyéniben jövőre !!! Elmondani persze még nem mertem senkinek. Aztán egyszer rákérdeztem Csákány Krisztire, hogy lenne-e kedve jövőre egyéniben indulni. Tudtam, hogy ő már jóval tapasztaltabb futó mint én, sok ultra távval a háta mögött. Igent mondott! A párja, Ervin pedig Leszkovich Esztivel párosban vállalták a fél Balatont, Szabó István, és Döbrösi Balázs pedig a félBalaton egyéni távon indulnak. Külön örültem, mikor megtudtam, hogy Tomán Edina /ultra/futóbarátunk is indul, természetesen egyéniben! Nagyon jó kis versenynek nézünk elébe. Aztán minden jött sorban. Nevezni, szállást intézni, amit Krisztinek köszönhetünk, leutazást kitalálni, hogy lenne a legjobb, ezt Ervin intézte! A nevezéskor azért remegett a kezem, de jó érzés volt! És persze nem utolsó sorban felkészülni a versenyre. Egész télen edzeni, hétvégi hosszú futások, hidegben, fagyban! Ekkor még nem is tudtuk, hogy milyen fontos lesz ez majd. Aztán szépen lassan közeledett a dátum. Már csak 3 hónap, már csak 2, már csak 1, a formám kitűnő volt, minden gond nélkül futottam az 50 km-t.

Aztán 2 héttel a start előtt jött az, amire nem számítottam, megbetegedtem, összeszedtem valami influenza vírust. Persze teljes erőből gyógyulni akartam, bevetettem minden praktikát, amit csak mondtak, de csak nem akart eltűnni. Futni persze semmit nem tudtam. Így aztán a 6. napon kénytelen voltam elmenni orvoshoz.

Kérdezte is, hogy miért várt 6 napot, Ervin? Nem tudtam neki mit mondani, persze magamban tudtam a választ, nem szeretek én orvoshoz mászkálni, főleg most. A váróban ültem a többi beteg közt, én, aki 7 nap múlva körbe akarom futni a Balatont! Annyit mondtam az orvosnak, hogy valami csodaszert írjon fel, mert nekem egészségesnek kell lennem jövő hét csütörtökre! Miközben írta a vényt, kérdezte, hogy miért, mi lesz akkor? Futóverseny! - válaszoltam. Tovább ír...

- És hol? 

- Hát a Balaton körül! 

- A Balaton körül ??? Hány km-is az? 

- 195! 

Megállt a toll a kezében...

- Jézus Isten! Komolyan beszél Ervin? 

- A legkomolyabban doktor úr! 

Felírta a csodaszert és sok sikert kívánt! Persze mondta, hogy addig futni meg ne próbáljak. Otthonfekvés! Hát nem indul valami jól ez az egész, úgy nekiállni futni egy ilyen versenyen, hogy előtte 2 hetet nem futottam, na mindegy, gondoltam. Szombaton beiktattunk még egy minden apró megbeszéléses pizzázást, ott utoljára átbeszéltük az indulást, az első napot, meg mindent. Aztán kezdtem javulni, hétfőn azért már elmentem egy kicsit kocogni, egy 10-est, másnap egy 12-est. 

Szerda pihenő! Persze szerdán gyönyörű idő, vagy 15 fok, szél semmi. De már jelezte a meteorológia, hogy ez holnaptól nem így lesz. Hát bejött nekik! Már az úton odafelé is szakadt az eső, de ahogy megérkeztünk, úgy rákezdett, és olyan elemi erővel fújt a szél, hogy a kocsiból sem volt kedvem kiszállni, nem hogy 48 km-t futni. Hát meg voltunk ijedve rendesen! Aztán a verseny kezdésére az eső nagyjából elállt, a szél pedig kissé elfordult és hátszél lett belőle. Ami nagy szerencse, mert még amúgy sem voltam teljesen gyógyult állapotban, kicsit még köhögtem és úgy szembe szélbe futni, 2 fokban, nem lett volna jó! Aztán a szokásos procedúra, rajtszám felvétel, öltözködés, az ismerősök üdvözlése, bemelegítés. Az idő ilyenkor repül! Aztán indulás a rajthelyhez. 

Ott találkoztam Edinával. Nagyon örültem neki, együtt melegítettünk az utolsó percekig. Aztán eljött az a pillanat, amire nagyon sokáig gondolni sem mertem. Itt állok a 6. Balaton Szupermaraton startjánál! Még egy utolsó ellenőrzés. Cipő, ruha, rendben, chip az ujjamon, a gps működik, zene a fülemben… és a kürtszó! Start! 

1. nap: Siófok-Fonyód: 48 km 

Az volt a tervem, hogy nem elfutni az elejét, szépen nyugodtan kezdeni, aztán beállni egy nyugodt utazó tempóra. Így is tettem, de talán a betegség vagy a kimaradt 2 hét futás miatt, nem tudom, ez a tervem 25 km-től felborult. Elsavasodott és beállt a jobb combizmom! Természetesen nem álltam meg, de innét már csak 6-os tempót tudtam, és az is nehezemre esett! Végigszenvedtem a hátralévő távot. Sok versenyen jártam már, de ennyire talán még sohasem vártam a célkaput. Meg voltam ijedve rendesen: ha az első nap ilyen volt, akkor mi lesz később? 

Kriszti is szerencsésen célba ért, aztán be a kocsiba, és irány Keszthely, a szállás. Fürdés, vacsi, ami még az otthonról hozott szendvicsekből állt, kedvünk nem volt elmenni rendes vacsoráért (utólag ez rossz döntés volt !). Lábmasszírozás, a napi történések megbeszélése, aztán fekvés, alvás. Holnap 53 km lesz a táv!

2. nap: Fonyód-Szigliget: 53 km 

Reggel 7-kor keltünk, mosdás, reggeli, öltözködés. Az eső már nem esett, de úgy fújt a szél, mint még soha! Tudtuk, hogy a táv elején még oldalszelünk lesz, de utána egy szakaszon teljes szembeszél, és csak Keszthelytől várható változás. 10:20 körül rajtoltunk el páros indítással. A lábam még mindig tiszta izomláz volt, de reméltem, hogy ez majd közben eltűnik. Nem így lett! Úgy beállt, hogy egyes lépéseknél már megnyaklott alattam. Így elhúztam 30 km-ig, de ott már hívtam Ervint, hogy azonnal hozzon valami fájdalomcsillapítót, mert már nem bírom tovább! A 33. km-nél aztán bevettem két szem gyógyszert és kocogtam tovább. 

Egy idő után egy picit javult a lábam, ez jelentkezett a sebességemben is, akaratlanul is 6-on belüli km-eket tudtam, de aztán 40 fölött jött a másik ’nyomorom’, begörcsölt a gyomrom. Itt már néha bele is kellett gyalogolnom, még lépni is nehéz volt! Persze már bőven 6 perc fölötti km átlagaim voltak. Valahogy eljutottam így 50 km-ig, már csak 3 km és megvan ez a számomra kaotikus nap! De még nem volt vége! Azon vettem észre magam, hogy minden pillanatban a kaja jár az eszemben. Hát persze: eléheztem! A kiadós vacsora hiánya! A nem megfelelő szénhidrát visszatöltés! Szendvics estére ezen a versenyen nem elégséges étel! Na de mindegy, már csak 3 km, ezt már végigszenvedem és kész! Hát nem! 1,5 km-re a céltól (már láttam a célkaput a vár aljában) elkezdtem szédelegni. Hát ennek a fele sem tréfa: megálltam, elővettem a tartalék csokimat, amit mindig viszek magammal az övtáskámban, és milyen jó, hogy vittem magammal egy kis vizet a kezemben. Gyorsan felfaltam, a vizet meg rá! Aztán elkezdtem kocogni, szépen kezdett felszívódni a csoki, a végére úgy rendbejöttem, simán felfutottam a Szigligeti-vár tövében lévő célig! 

Hát el voltam keseredve rendesen, nem csak a mai nap miatt, hanem hogy mi lesz holnap! Aztán ugyan az a sorrend, mint előző nap. Be a kocsiba és irány a szállás! De azért ma változtattunk egy kicsit. A fürdés után irány a közeli vendéglő vacsorázni! Szénhidrát-dús vacsora, haza. Aztán a tiszaújvárosi masszőröm javaslatára lábjegelés. Be a zuhany alá, és először langyos vízzel, aztán folyamatosan zárni a meleget. A végén teljes hideget folyatni rá, amíg alig érzed a lábad. Utána 20 percig felrakni a fal mellett a levegőbe, és ló balzsammal masszírozni. A változás már utána egyből érezhető volt! Kicsit még beszélgettünk, neteztünk, és megnéztük a siralmas Magyar–Román mecset. Aztán fekvés! 

3. nap: Badacsony-Balatonfüred: 43 km 

Reggel 7-kor keltünk, egy dolog azonnal feltűnt: nem fúj a szél! Bár nagyon hideg van, de süt a nap! Végre! Gyors reggeli és öltözés, pakolás, megyünk a másik szállásra Füredre. Este már ott alszunk a többiekkel, akik ma csatlakoznak hozzánk. De még vár ránk 43 km! 

A parkolóban találkoztunk a csapat többi tagjával, Esztivel, Istvánnal és Balázzsal. Bemelegítés és készülődés a rajtra! Valami ’furcsa’ változást vettem észre magamban, nem fájt a lábam, a gyomrom is rendben volt, fel voltam pörögve! A rajt után szépen felgyorsultam egy olyan tempóra, amit ezen a versenyen még nem is láttam magamtól. Simán hoztam az 5 percen belüli km átlagot, helyenként még 4:20-al is mentem. Sorban előztem mindenkit, piros rajtszám, zöld, fekete, mindenki tért ki előlem. Nagyon jó érzés volt! Kellett már a sérült lelkemnek! A végére aztán kicsit visszavettem a tempóból, mondván, holnap is nap lesz! Így aztán a 43 km-t 3:46:31 alatt hoztam! 

Mivel még mindig hideg volt, a többieket a sátor alatt lévő melegedőnél vártam be. Mikor mindenki beért, elgyalogoltunk a szállásra, ami a közelben volt. Aztán a szokásos műsor: fürdés, öltözés és amikor mindenki kész volt, vacsi egy rosszul megválasztott vendéglőben. Drága, emellett kevés és silány minőségű kajával! A nevét nem is mondom, de megjegyeztük! Többet oda soha! Este még beszélgettünk egy kicsit, aztán az elmaradhatatlan lábjegelés, és fekvés. Egy kicsit aggódtam a holnapi, utolsó nap miatt, ugyanis a meteorológia furcsa és hihetetlen dolgokat jósolt. 

4. nap: Balatonfüred-Siófok 51 km 

Reggel fél 6-kor keltünk a 8 órai start miatt. Kinéztünk az ablakon és nem akartunk hinni a szemünknek, Vízszintesen esett a hó, és fújt a viharos, jeges szél, -5 fok… Bejött nekik! A rémület ott volt az arcunkon! Csak azzal nyugtattuk magunk, hogy a felkészülés is ilyen időben volt, megszokhattuk! A ruha megválasztása külön gond volt, mit vegyünk fel: szembeszél, jeges hó, -5 fok! Idő nem sok volt, mert rakodni is kellett, ki a kocsiba. Gyors reggeli, öltözés, pakolás és irány a starthely! Ahol a Balatoni nyár c. KFT sláger szólt, cinikusan! Gyors bemelegítés, ha azt lehetett annak nevezni és 8 órakor tömegrajt! A célom nem is lehetett más, mint a túlélés! Valahogy, de mindenképpen hozni ezt az extrém 4. napot! Beállni szélárnyékba valaki mögé! Az első pár kilométer a helyezkedésről szólt, mindenki kereste a párját. 

Úgy a 10. km után beértem egy futót, aki hasonló magasságú volt, és stabil 5:30- 5:40-el haladt. Ő volt Lukovics Béla, egy többszörös teljesítő 58 éves futó! Éppen egy svéd versenyzővel harcolt a 2. helyért a kategóriájában. A svéd nem bírta sokáig ezt a tempót, és le is maradt. De ő nyomta végig ezzel a sebességgel! Miután megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e, hogy itt vagyok az árnyékába, azt válaszolta, hogy csak nyugodtan! Aztán később már beszélgettünk is, időnk volt, a sebességet figyeltük, nehogy a svéd beérjen bennünket. Csak úgy repültek a km-ek, 30-35-40 sorban jöttek! Egyáltalán nem volt megterhelő tartani ezt a tempót! 

Közben a hó elállt, a szél és a hideg maradt. A frissítőállomásoknál még extra frissítést is adtak, jégkristályt! A poharakba bele volt fagyva a víz! Belegondoltam, hogy milyen jól jött volna ez 2011-ben a Hortobágy Félmaratonon, ahol 38 fok volt árnyékban, csak éppen árnyék nem volt! Közben a hideg úgy megmaradt, hogy a kezemben lévő kis flakon tetején lévő ’szívóka’ teljesen befagyott! Ha inni akartam belőle, először lehelgetve ki kellett olvasztanom! De ez már nem zavart. Közben már a Balaton egyik legszebb részénél jártunk, a balatonvilágosi ’magas parton’ Gyönyörű volt! Itt futottam éppen a The Script feat. Will.I.Am- Hall of Fame c. számára! Felhangosítottam és úgy futottam azon a gyönyörű helyen! Épp ott volt a maratoni jelzőtábla, azt még körbe is táncoltam! ? Aztán irány tovább! Felzárkóztam Bélára, mert ő rendületlenül tartotta a kitűzött tempót! Innentől már szinte sajnáltam az elfogyó km-eket. 

Sajnos már csak 15 km, már csak 10, már csak 5! És rákanyarodtunk a siófoki Balaton partra, már csak 1 km, látni a célkaput, mindenki ünnepelt, tapsolt bennünket: Megcsináltátok fiúk! – kiabálták. Sok versenyen voltam már, örültem mindegyik célba érkezésemnek, de itt folytak a könnyeim! Aztán a befutás! Fotó! Természetesen Bélával közösen is. Megköszöntem neki a kiváló tempót, és hogy ilyen szuper nap lett ebből a kaotikusan indult etapból! Egy forró tea és irány be a szállodába fürödni, átöltözni! Sajnos a hideg és a szél miatt nem tudtuk egymást megvárni a célban, mint tavaly. A terv az volt, hogy itt ünnepelem majd a közben elért 10 000. futott kilométeremet, de az időjárás keresztül húzta ezt. 

Miután mindenki beért szerencsésen és megfürdött, elindultunk. Útközben még megálltunk vacsorázni, beszélgetni, aztán indulás haza. 

Nagy gratuláció mindenkinek, aki sikerrel teljesítette a maga elé kitűzött célt! Remélem lesz még ilyen verseny máskor, és máshol, vagy ugyanitt jövőre, ahol újra ilyen élményekben lehet részem, részünk! Én nagyon jól éreztem magam! Hogy mi lesz a következő nagy cél? Nem tudom! De biztos vagyok benne, hogy a kezembe kerül majd egy másik elképzelhetetlenül nehéz verseny programfüzete!